Harry számára már semmi nem olyan, mint rég volt... Minden megváltozott.
Piton helyzete sem túl rózsás, ugyanis Dumbledore közölni szeretne
valami nagy dolgot vele.

Melegen sütött a nap a roxforti birtokon. Szinte mindenki kint volt az udvaron, s élvezték a nap melegét. Már senki nem emlékszik arra a napra, mikor Harry Potter Cedric Diggory holttestével tért vissza a harmadik próbáról. Pedig őt mindenki ismerte és szerette.

Harry ezt nem értette. Hogyan tudnak gondtalanul nevetni, várni a nyarat – ami napokon belül elkezdődik – hiszen egy társukat elvesztették. Méghozzá gyilkosság áldozata lett. Voldemort ölte meg. Ezt csak Dumbledore professzor hitte el, senki más. Még a legjobb barátai sem hittek neki. Jól emlékezett arra a pillanatra, mikor elmondta nekik, mi történt a labirintusban, és ezután Hermione bolondnak nevezte, Ron pedig azt állította, hogy így akarja magára vonni a figyelmet. Harryben ekkor meghalt valami, úgy érezte, elárulták. Pedig annyira bízott bennük, és ők pedig cserben hagyták. Soha nem fogja ezt megbocsátani nekik, ha mégis, már akkor sem lesz minden a régi.

Csak most jött rá, mennyire egyedül van. Eddig is érzett némi ürességet, de akkor még ott voltak a barátai akikre mindig számíthatott, legalábbis ezt hitte. Most mennyire vágyik egy olyan felnőttre, aki mindig mellette van, aki nem csak a Kis Túlélőt látja benne, hanem magát, Harryt. Igaz, ott volt a keresztapja, Sirius, de őt még mindig körözik, s folyamatosan bujkálnia kell. Életében akkor volt először felhőtlenül, igazán boldog, mikor Sirius felajánlotta neki, hogy nála élhet, de a sors itt is közbeszólt: Féregfarknak sikerült megszökni és egyben a bizonyítéknak annak, hogy Sirius nem gyilkos. Ezt is csak az iskola igazgatója hitte el neki, hogy Sirius ártatlan. Harry ekkor jött rá, hogy Dumbledore mennyire jó ember.

Gondolataiban Dobby, a házimanó zavarta meg, aki megint a semmiből tűnt elő. Hatalmas kék szemeivel, elálló füleivel, nézett rá. Harry jól emlékezett arra a napra, mikor először találkozott vele, a Dursley házban. Dobby nem akarta visszaengedni az iskolába, mert számára veszélyes lehet. Ezért, hogy elérje a célját, elvette a leveleit, amit a barátai írtak, rászabadított egy gurgót, ami eltörte a kezét.

– Harry Pottert várják az igazgató úr irodájában – visította magas hangon Dobby.

– Miért? – kérdezte Harry egy kicsit döbbenten, mert elképzelni sem tudta, hogy vajon mit akar tőle az igazgató.

– Azt nem tudom, de a professzor azt mondta, hogy nagyon fontos és jó lenne, ha minél előbb elindulnál – felelte Dobby.

- Rendben van. Azonnal indulok – Harry ezzel a mondattal hagyta el a Griffendél tornyot.

Harry csak most döbbent rá, hogy megint elment egy év. Szerettet itt, Roxfortban lenni mindig nyugtató hatással volt rá. Itt mindig zsibongott az élet és tele volt vidámsággal, de most megint mehet vissza a rokonaihoz. Gyűlölt ott lenni és most valószínű, az egész szünetet ott fogja tölteni. Ha valaki felajánlaná, hogy töltse nála a nyarat, örömmel igent mondana. Bárkinek.

Egyéves kora óta ott élt. Ők az utolsó élő rokonai, a szüleit Voldemort ölte meg. Unokatestvére, nagyon hasonlít az apjára, ugyanolyan kövér. Petunia néninek olyan hosszú nyaka van, mint egy zsiráfnak, és az a mániája, hogy a szomszédai után leskelődik. Nagybátya minden olyan dologtól, ami egy kicsit is a mágiához kapcsolódik utált.

***

Perselus Piton már százszor elátkozta azt a percet, mikor reggel elhagyta laborjának a küszöbét. Amint kilépett, az igazgatóval találta szemben magát. Már megint egy ízléstelen talárt vett fel, rózsaszínt. Az ember azt hinné, már ennél rosszabb öltözék nincs: akkor még nem látta az igazgatót sárgában virítani.

– Albus, mit keresel te itt? Nem gyakran látni téged itt, kivéve akkor, ha éppen akarsz tőlem valamit. – kérdezte rosszat sejtve Piton.

– Ugyan, Perselus nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni – mondta Dumbledore csillogó kék szemmel, és ekkor már Piton jól tudta, hogy az igazgató valami olyat kér tőle, amihez semmi kedve nincs. – De jól mondod Perselus, tényleg szükségem van a segítségedre. Esetleg meghívhatlak egy reggelire, és akkor elmondom a helyzetet.

Kénytelen volt Piton elfogadni a meghívást, mert nem szabadulhatott Dumbledore akaratától. Ha nem is segít neki, legalább annyit tehet, hogy meghallgathatja, de nagyon remélte, hogy nem Potterrel kapcsolatos, mert akkor kihajítja a lakosztályából, az biztos.

Nem bírta Harryt, ugyanannyira fennhordja az orrát, mint az apja. Ha rajta múlt volna, már elsőben kicsapta volna az iskolából. Folyamatosan veszélybe sodorta az életét. Igaz, most nem ő tehetett róla, hogy szerepelnie kellett a Trimágus Tusán, ahol a harmadik próbán akkora veszélyben volt, mint még soha. A Sötét Nagyúr testet öltött. Potternek nem esett semmi baja, talán csak annyi, hogy kisebb sokkot kapott. Diggory már másképp járt, ő meghalt. Potter az ő holttestével tért vissza. A Serleg, mint utólag kiderült, egy zsupszkulcs volt. Az akkori Sötét Varázslatok Kivédése tanár bűvölte meg, akiről kiderült, hogy egy szökött azkabani fogoly volt. Sejtette, hogy vele nincs minden rendben, és ezt még meg is említette az igazgató úrnak, de nem hitt neki.

Kész csoda, hogy Potter még mindig életben van. Az az őrült készítette fel a próbákra, és ő lopott folyamatosan a bájitalkészleteiből, és nem Potter barátai. Pedig biztosra vette, hogy ő volt, mert már nem egyszer fordult elő, hogy lopott a készletéből. Ott volt az az eset, mikor Granger a gyengélkedőn kötött ki macskafejjel. Akkor is eltűnt néhány hozzávaló, s azt hitték, hogy nem fogja Piton észrevenni.

Már azt gondolta, hogy a Griffendéles ostobaságot nem lehet tovább fokozni, de ezt Weasley megint megcáfolta. Nem fogja fel, hogy Ő, Akit Nem Nevezünk A Nevén visszatért. Pedig azt hitte, hogy Griffendélesnek annyit jelent, hogy vakon bízni a barátaikban még akkor is, ha azt mondja fussunk neki a falnak.

Miután visszatért a próbáról, akkor már az ál-Mordon is meg akarta ölni. Pont a legjobb pillanatban mentette meg Dumbledore professzor Pottert a haláltól. A csaló pedig megkapta a dementorcsókot itt, Roxfortban. A miniszter teljesen megőrült, hogy volt képes dementort hozni az iskolába, hisz itt gyerekek vannak. Meg ott van a gyengélkedőn adott műsora, és Potternek pont akkor kellett magához térnie. A miniszter nem képes elhinni, hogy a Sötét Nagyúr visszatért. Ha Potternek nem hisz, legalább Dumbledore-nak hihetne. Még soha senkit nem látott az igazgatóval szembe szállni. Kivéve a Sötét Nagyurat és a követőit.

A sötét bagázs. Régen még ő is hozzájuk tartozott. De azóta minden megváltozott. Akkor még csábító volt az ajánlat: a korlátlan hatalom. Olyanokon akart uralkodni, mint James Potter, mert tönkretette a diákkorát és elvette tőle azt az embert, akit igazán szeretett, Lilyt. Ötödikben nagyon megbántotta, és azóta nem állt vele szóba. Ez nagyon fáj neki. A bűntudata még nagyobb, mert miatta halt meg, és ezt soha nem fogja megbocsátani magának.

– Miről van szó, Albus?

- Ezt inkább jobb lenne az irodámba megbeszélni, Perselus, és nagyon remélem, számíthatok a segítségedre – nézett rá nyugodtan Dumbledore.

Dumbledore egyik legnagyobb hibái közé tartozott, hogy túl könnyen ringatta magát abba az elképzelésbe, amit ő akart. Meg nem fordul a fejében, hogy esetles másként alakulnak a dolgok, mint ahogy gondolná. Ha pedig mégis nemet mondanak neki, szörnyen meggyőző tudott lenni, és a kiszemelt alanyok kénytelenek belemenni még akkor is, ha semmi idejük és kedvük nincs. Csak nagyon ritka eseteknél fordult elő, mikor nem úgy sült el a dolog, mint azt ahogy az igazgató úr elképzelte. Ott van az a történet, mikor Potterék meghaltak. Soha nem látta még annyira elgyötörtnek az öreg arcot.